Csuka, az egyik legnagyobb kihívás

A csuka (Esox lucius) a halfélék családjába tartozó ragadozó hal, amely Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában honos. A csuka nagyon jól alkalmazkodó, sokféle élőhelyen élhet, például folyókban, tavakban és mocsarakban.

A csukák vadászatára sok horgász számára vonzó lehetőség, mivel ezek a halak nagyon ügyesek és kihívást jelentenek a halászok számára. A csukák általában nagyon képességesek a ragadozásra, és sok kisebb halat fogyasztanak, de az ember is fogásuk célpontja lehet.

A csukák teste hosszú és karcsú, ami segíti őket a gyors mozgásban. A csukák általában sötét színűek, ami segíti őket a víz alatt való rejtőzködésben. A csukák általában nagyon erősek és ügyesek, ami miatt nehéz őket fogni.

A csukák életmódja és élőhelye változó, de általában a víz alatt élnek, és aktívan vadásznak. A csukák általában éjszaka aktívak, és nappal pihennek. A csukák tápláléka általában halak, de néha más vízi élőlényeket is fogyasztanak, például rákokat és kagylókat.

A csukák reprodukciója általában a tavasszal és az ősszel történik, amikor a csukák megpárosodnak és elhelyezik a petéiket. A csukák életciklusa általában 5-7 év, de néhány esetben akár 10 évig is élhetnek.

A csukák vadászatának szabályozása fontos lehet, hogy megvédje a csukák populációját, és hogy biztosítsa, hogy a halászat fenntartható legyen.

Ragadozó halak

Magyarország vizeiben számos ragadozó hal megtalálható, beleértve a pontyot, a süllőt, a harcsát és a csukát. A ponty Magyarország egyik leggyakoribb halai, amelyeket a folyókban, tavakban és csatornákban találhatunk. A süllő a Duna és a Tisza vízrendszerében él, és a harcsa pedig a folyókban és tavakban található. A csuka a folyókban, tavakban és csatornákban él, de a Duna-deltában is előfordul.

A ragadozó halak nagyon fontos szerepet játszanak az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában, mivel segítenek a kisebb halak és egyéb vízi élőlények számának szabályozásában. Ezen kívül a halászat is nagyon fontos Magyarországon, sok család és vállalkozás él belőle.

A Magyarországon élő ragadozó halak általában jól adaptálódnak a különböző víztípusokhoz, és jól tudnak alkalmazkodni a változó éghajlati és vízi feltételekhez. A ragadozó halak jellemzően jól tudnak úszni, és nagyon jól tudnak vadászni.

Az utóbbi években azonban a Magyarországon élő ragadozó halak populációja visszaesett a vízi erózió, a szennyezés és a túlhalászat miatt. Ennek ellenére, az országban sok erőfeszítést tesznek a ragadozó halak védelmére és a halászat fejlesztésére.

A Magyarországon élő ragadozó halak védelme fontos a halászat, horgászat fenntarthatósága és az ökoszisztéma egyensúlyának megőrzése miatt. A halászatot szabályozó szervezetek és a kormányzat is erőfeszítéseket tesznek a halászat fenntarthatóságának biztosítására, és a ragadozó halak megóvásáért.

Bodorka, őshonos halunk

A Bodorka (Rutilus rutilus) a halfajok közé tartozik, amelyek a pontyfélék családjába tartoznak. A Bodorka a magyar tavakban és folyókban elterjedt halfaj, amelyet gyakran halásznak, horgásznak és fogyasztanak.

A Bodorka teste hosszúkás és lapos, színe vöröses-arany, amely a hátán és a fenéken erősebb, míg a hasán halványabb. A Bodorka könnyen megkülönböztethető a többi pontyfajtól, mivel a hátán és a fenéken rendelkezik kis, fekete foltokkal.

A Bodorka általában 1-2 kg súlyú, de néha elérheti a 4 kg-ot is. A Bodorka általában a tavak és folyók alsóbb régióiban található, ahol a víz hűvösebb és oxigéndúsabb. A Bodorka fő tápláléka a rovarok, a kis rákok és a halikrák.

A Bodorka gyakran a horgászok által kedvelt célpont, mivel könnyen megtalálhatók és jól fogók. A Bodorka horgászatához leggyakrabban a csalihalas módszert használják, de a készséges horgászok számára a feeder és a pergető módszerek is jól beválnak.

A Bodorka a horgászat mellett a fogyasztás szempontjából is értékes halfaj. A Bodorka húsa ízletes, sovány és fehér, ami kiváló alapanyag a halételek elkészítéséhez.

Felelős horgászat esetén és megfelelően tárolva a Bodorka biztonságos és egészséges étel lehet.

Szitakötők

A szitakötők (Odonata) a repülő rovarok családjába tartoznak, és két alcsaládja van: a Libellulidae és a Aeshnidae. A tavakban élő szitakötők közül a leggyakoribb fajok a kék szitakötő (Enallagma cyathigerum) és a zöld szitakötő (Cordulia aenea).

A szitakötők általában kis méretűek, és színes szárnyaik vannak, amelyek lehetnek kék, zöld vagy sárga színűek. A szitakötők teste hosszú és karcsú, és rendelkezik két pár szárnyal. A szitakötők rendelkeznek egy pár lábbal is, amelyeket a víz alatt használnak a mozgáshoz.

A tavakban élő szitakötők általában napos időben aktívak, és a repülés mellett a víz alatt is mozognak. A szitakötők (Odonata) tápláléka általában apró vízi rovarok, mint például lárvák és bogarak. A szitakötők a tavakban aktívan vadásznak, és a víz alatt is mozognak, hogy megtalálják a táplálékukat

A szitakötők reprodukciója általában a tavasszal és az ősszel történik, amikor a szitakötők megpárosodnak és elhelyezik a petéiket. A szitakötők lárvái a víz alatt élnek, és általában 2-3 hónapig fejlődnek, mielőtt kikelnek és átalakulnak a felnőtt szitakötőkké.

Kárász, ami az aranyhal rokona

Az Angliában őshonos, ma már szinte egész Európában és Ázsia egyes részein élő kárász tavakban és lassú folyású folyókban jól megélő édesvízi hal. Az angol pontynak, aranypontynak és porosz pontynak is nevezett faj a háziasított aranyhal rokona.

Történelmi jelentések szerint órákig képesek élni a vízen kívül, sőt még több napig is vastag külső bőrük megfagyása után. Nagy-Britanniában és néhány más országban a kárász horgászversenyek gyakori célpontja, a Cselek tanya tavaiban nem található kárász, de a kárász egyik rokona az aranyhal megtalálható a kerti tóban. Nem kell messzire menni ha egy aranyhaltól szeretnénk kívánni.

A kárász egy közepes méretű pontyhal, átlagosan körülbelül 10-15cm hosszú, bár némelyik akár elérheti a 30 centit is. Ennek a fajnak a legtöbb felnőtt hala körülbelül 2 kg-ot  nyom. De a legnehezebb kifogott kárász rekordja megközelítőleg 3 kg-os volt. A fiatal halak arany-bronz színűek, és felnőtt korukban aranyzöld színűvé válnak vöröses-narancssárga úszókkal. Pikkelyes hal, oldalvonala mentén átlagosan 33 pikkely található. Míg az aranyhalnak homorú hátúszója van, addig a kárász hátúszója domború.A kárász színe segít abban, hogy jól beolvadjon édesvízi élőhelyén. Ez a nyájas színezés ezért nem olyan népszerű a hazai halastavakban vagy édesvízi akváriumokban, mint az aranyhal, a koi vagy az orfe, egyéb ponty. 

5 kárász tény:

  • A kárász több órát is túlél a vízen kívül
  • Amikor a hal testének külső rétege lefagy, a kárász még néhány napig életben marad
  • Sokan ezt a halat „vad aranyhalnak” tartják, mivel a háziasított aranyhal és a kárász sok közös tulajdonsággal rendelkezik.
  • A legtöbb 10 évig él a vadonban, de akár 30 évig is élhet fogságban
  • Az ívás több tételben történik, szezononként összesen körülbelül 250 000 tojással

Márna, mint a legrégebben ismert halfaj!

A márna A márna halak (Anguilla anguilla) egyike a legismertebb és legrégebben ismert halfajoknak. Őshonosak Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában, és a folyók, tavak és óceánok mélyén élnek. A márnahalak jellemzően nagyon hosszú életűek, akár 60-80 évig is élhetnek, és nagyon nagy méretűek lehetnek, akár 1,5 méter hosszúságúak is.

A márnahalak életciklusa elég bonyolult. Az érett példányok a folyókban élnek, ahol párzanak és tojásaikat rakják le, majd az ivarérett példányok az óceánba mennek, hogy a többi részét az életüknek töltsék. Az utódok visszatérnek a folyókba, hogy ott nőjnek fel.

A márnahalak étrendje elsősorban halakból és rákokból áll. Emellett a márnahalakat évszázadok óta emberi fogyasztásra is használják. A márnahalak húsa ízletes és magas fehérjetartalmú, és sok országban népszerű ételként fogyasztják.

A márnahalakat veszélyezteti a horgászat, az élőhelyek szennyezése és az élőhelyek eltűnése. A márnahal populációk védelmére és a fenntarthatóságuk biztosítására több intézkedést is hoztak, mint például a horgászat korlátozása és a természetes élőhelyek védelme.

Naphal, vagy a nép nyelvén napkárász

A naphal nem őshonos halfaj Magyarországon, Észak-Amerika keleti részén lévő folyókból származik. Európai akváriumok, kerti tavak meghóditása az 1800-as évek végére tehető, amikor Kanadából nagyobb mennyiség érkezett. Ezeket sikeresen továbbtenyésztették. Magyarországra 1905-ben kerültek az első példányok. Nagyon nagy népszerűségre tett szert és nagyon sok halgazdaság átvette és tenyésztette, majd hamarosan megjelentek folyóinkban, tavainkban is.

Nevéből is adódóan rendkívül kedveli a napos holtágakat, sekély vizeket. Az év nagy részében a folyók és tavak felső rétegeiben található, télen húzódik mélyebbre. 

Teste zömök, igen magas, oldalról erősen lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, alig hosszabb, mint a szem átmérője.  Szája kicsi és felső állású, hasítéka is fölfelé irányul. Hasúszói előre tolódtak, alig valamivel a mellúszók mögött kezdődnek. Pikkelyei aránylag nagyok, erősen ülnek. Színe kékes olajzöld, tarka mintázattal. A nagyobb példányok testhossza 10-15 cm, olykor kevéssel több. Átlagosan 3-5 évet élnek, egy normál naphal súlya maximum 2-3 kg, hossza akár 15-20 centiméter lehet.

2 érdekesség a naphalról

Hátraúszók: A naphal családjába tartozó egyes fajok képesek hátrafelé úszni. Mell-, vég- és hátuszonyukban speciális izmokat használnak, hogy ilyen szokatlan módon mozogjanak.

Változó szín: A szaporodási időszakban a hím példány megváltoztatja a színét.

Keszegekről röviden

A keszeg általában 30-55 centiméter hosszú, bár néhány 65 centiméteres példányt is feljegyeztek és általában 1-3 kilogramm súlyú. Magyarországon a máig legnagyobb keszeg 2,1 kg-ot nyomott.

Teste oldalirányban lapított és magas hátú, szája enyhén alulmúlt. Ezüstszürke színű, bár az idősebb halak különösen tiszta vizekben bronzszínűek lehetnek. Az uszonyok szürkés-feketék, de soha nem vörösesek. 

Európában nagyobb folyóvizek torkolataiban találhatók meg. Magyarországon is lassabb folyású folyókban, nagyobb tavakban, holtágakban – , az állóvizek közül a Balatonban, a Velencei-tóban és a Tisza-tóban – találhatók nagyobb állományok.  A Cselek horgász tanya vízeiben sajnos nem találhatók keszegek. Életük nagy részét rajokban töltik és állandóan táplálék után vándorolnak, általában plantónevők, de szívesen elfogyasztják a vízbe hullott rovarokat is. Az íz- és szagérzékelésük fejlett, messziről kiszagolják az etetőanyagot, ezért célszerű minél ízesebb, szagosabb csalit használni. 

Keszegeknek számos fajtájuk van, melyeket most csak felsorolás szintjén írok le nektek, de a jövőben egy-két típust részletesebben is bemutatok a blogon keresztül – Karikeszek, bagoly keszeg, lapos keszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka,  vörösszárnyú keszeg, jász keszeg.

 

Süllőkről röviden

A fogassüllő vagy süllő a sugaras úszójú halak osztályába, a sügéralakúak rendjébe és a sügérfélék családjába tartozó faj. Az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk. 

Álló és folyóvizekben egyaránt megtalálható, főbb ismertetői: feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsbanyíló. A hátán kb. 10-12 sötét sáv látható, hátúszói és farokúszója is foltos. Színe élőhelyenként változó amit a víz jellege és aljzata befolyásol: a Balatoni süllők közismerten világosabbak más vizekben élőkhöz képest. 

Súlya alapján is megkülönböztetik, ha másfél kilósnál nagyobb akkor már fogasnak vagy fogassüllőnek hívják. Ezeknél a példányoknál a szájban 4 darab kapófogak is vannak 2 felül és 2 lent, melyek a zsákmány szerzésben segítenek.

Egészen az 1700-as évekig arról spekuláltak, hogy a süllő valami hibrid fajta, a csuka és a sügér keveréke lehet. Ezért adta neki a svájci zoológus Gessner az 1500-as években a Lucio-perca nevet ami „csukasügért” jelent. A leírásában többek között a következőt olvashatjuk: „Ennek a különleges német halnak a feje egy csukáé de a testének többi része meg egy sügér”. A tudományos nevét nem régen cserélték le Stizostedion lucioperca-ról Sander lucioperca-ra. 
 
Az ivarérett süllő testhossza 40-50 cm és testsúlya 1-2 kg. Magyarországon a legnagyobb horogra akadt példányok 10 kg és 80-90 cm-esek amivel a harmadik helyre szorul testméretben a harcsa és a csuka után. Lelőhelye a folyó vizekben, zúgok, áteresztők, zsilipek és duzzasztók közelében, mivel rendkívül oxigénigényes hal. A mederben nagyobb kővek között szívesen tanyázik, abszolút egy rejtőzködő típus.

Táplálkozása mivel ragadozó hal, ezért az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben és ezért lehet halszelettel csalizott kézséggel kapásában bízni. Valószínűleg lassúbb emésztése miatt nem olyan falánk ragadozó, mint a dunai galóca vagy a csuka. 

A horgászni vágyók nálunk, a  Cselek horgász tanya vizeiben is kihorgászhatják a süllőket, de mellette ponty és harcsa is horogra akadhat.

Tudtad?

Nálunk faházat is tudsz foglalni!
Érdeklődj telefonon vagy e-mailben.